2010. július 7., szerda

Lázár Levente: Mentát tessék, finom tea lesz belőle...

2010.05.18. Mentát tessék, finom tea lesz belőle... Lázár Levente

A szomszédunkban lakik egy pár éves kisfiú. A különlegessége, hogy nem az autókat kedveli, hanem a babákat. Mondhatom, kislányunk örömére, mert van kivel babázni. Mindig megmutatják, sőt, kölcsön is adják egymásnak babáikat. Így történt ez azon a napon is, amikor a szomszéd fiúcska kapott egy új babát. Épp készülődtünk el otthonról, s a lányunk elkérte aznap délutánra – kölcsönbe. A fiúcska gondolkozás nélkül átnyújtotta a babát, mi pedig elindultunk. Jártunk itt is, ott is; a szokásos körút a templomok és irodák között, ha valamilyen papírra vagy adatra van szükség. Kiszálltunk az autóból itt is, ott is, aztán mindenhonnan sietve távoztunk, mert hát még aznap haza szerettünk volna érni. Hogy történt, hogy nem, de a szép, új baba valahol elmaradt. Nem találtuk sehol, sem az autóban, sem az udvarokon, sem azoknál, akiket épp aznap meglátogattunk. A babát elnyelte a föld. Valahol kieshetett az autóból... Kislányunk kissé elszontyolodott az eset miatt, mert nagyon jól tudta, ha az ő babáját vesztette volna el a kisfiú, ő is bánkódna miatta.

Mi még tettünk minderre egy lapáttal, amikor arra hivatkoztunk, hogy bizony-bizony nagy felelőtlenség volt elveszíteni, s hogy a más dolgaira kétszer nagyobb figyelmet kell fordítani, és arra jobban kell vigyázni, hogy ha valamit valaki elkér, azt illik visszaadni stb. Most pedig az a helyzet, hogy a babát vissza kell vásárolni, és hát egyáltalán nem hiányzik a családi kasszának ez a nem várt kiadás, főként most, amikor...

Én csak figyeltem a lányomat. Másnap mindent kitalált, csakhogy ne kelljen találkozzon a kisfiúval, ne kelljen szembesíteni őt az esettel. Tudta, hogy harmadnap megyünk a városba, és akkor meglesz a baba, addig meg valahogy kihúzza. Harmadik nap, indulás előtt számolgatunk, nem elég a pénz erre sem, arra sem, csonkítjuk a listát így is, úgy is, kislányunk csak ül az ablakban és figyel...

Indulás előtt mindent összeszedve zárjuk az ajtókat, mindenki útra kész, csak a kislányunk nincs sehol. Keressük a házban, az udvaron, az autóban, sehol sincs... Már csak ez hiányzott – morfondírozunk magunkban, mire sikerül rátalálni a kapuban. Kezében egy csokor menta az udvarról, és ártatlan szemekkel rebegi: el akartam adni, hogy legyen pénzünk.

Azért írtam le mindezt, mert itt nem a pénzről, a babáról, az íratlan, de fontos törvényekről van szó, hisz mindez kikerül, hanem a lelkiismeretről. Az kikerül-e? Felébredt kislányom lelkiismerete, jóvá akarta tenni a történteket... Mi pedig boldogok voltunk, mert az a szándékunk, hogy lelkiismeretes gyermekeket neveljünk. Kislányunknak van lelkiismerete, működik, még ha egy csokor megmásíthatatlan menta ártatlanságában is, de VAN.

Ott kint a nagyvilágban, akik olvassátok, tetten éritek-e még a lelkiismeretet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése