Rácz Norbert: Majális

2010. 05. 01 Majális Rácz Norbert

Ma május elseje van. Az a nap, amikor a – nem is olyan nagy – város, amelyben élek, elhallgat egy kicsit, ám helyette megtelnek a várost körülvevő erdők, dombok (vagy, ami még maradt belőlük a nagy „ingatlanláz” után) a sercegő „nemzeti őrölthús” és a vele immár házasságot kötött sör szagával, no meg fületfacsaró drága jó divatmuzsika kellemesnek aligha mondható ritmusával. (Az igazán fájdalmas ebben a képben az, hogy a tartalmát, s így lényegét vesztő sörösdoboz, nejlon, cigarettacsikk marad, bár a nép halad, a nép halad.) No, de számomra ez a nap nemcsak ezért fontos. Kedves emlékeket ébreszt bennem május első napja. Gyermekkoromban (ki tudta akkor, hogy mi a munka...) ez volt az első nap, amikor rövidnadrágot húztak ránk, és mezítláb engedtek ki az udvarra játszani, jóformán ez a nap jelezte a nyár érkezését.

Akkoriban, ismétlem, még nem tudtam, mi ez a nagy hacacáré, mi a munka, és miért ünnepeljük azt. Ma már ismerem az adatokat, olvastam eleget a témáról, csak éppen azt nem értem, hogy miért pont így kell ezt ünnepelni. Kár, mondhatnánk, hogy az idén május elseje nem esett mondjuk péntekre. Mert akkor már jóformán szerdán lazítani lehetne a melót, csütörtökön úgy lehetne tenni, mintha péntek lenne, aztán meg a nagy napon lehetne menni „ki a zöldbe”, sütni, inni, röviden: a munkát ünnepelni.

Ünnepelni! Ez, kérem, a nap kulcsszava, és ezen – úgy gondolom – érdemes elmerengeni. A munkát ünnepelni, mert a munka is fontos és elengedhetetlen része az emberi életnek. Az a folyamat, amely által egyrészt kenyeret teszünk családunk asztalára, ám másrészt, ami által magunkat nemesítjük. Oh, hát ez a nemesedés, meg a kenyér asztalra való juttatása… No igen, ez már megérdemli az ünneplést. Ám, ha az ember belegondolna, hogy ez mit is jelent, akkor talán nem feltétlenül darálthússal, sörrel és „manele”-vel ünnepelne, hanem hálát adna, hogy volt és van ereje dolgozni, hogy van kitartása, és hogy munkája – ha a nagy emberiséget nem is – de legalább családját biztonságban tartja.

A munka ünnepén kívánom hát mindannyiunknak, hogy egy pillanatra emeljük fel a tekintetünket sercegő húsról, nézzünk a kék égre, és mormoljunk el egy halk köszönömöt annak, aki munkával teremtette a világot, és azt ajándékként odaadta képmásának!