2010. 07. 08. Esti vallomás Újvárosi Katalin
A megszokott esti altatások átalakultak esti beszélgetésekké. Ha a délutáni alvás összejön, akkor este nehezen alszik el a leányzó. Ilyenkor sok minden felötlik benne, amiket feltétlenül végig kell beszélni. Teszem ezt szívesen, néha több, néha kevesebb türelemmel.
Ma este eszébe jutott az, hogy milyen is lenne neki egyedül, ha mi elmennénk messze-messze. Elsoroltuk, mi mindent kellene tennie. Inkább ne maradjon még egyedül – zártuk le a témát. Mikor már azt hittem, alszik, rám nézett és megkérdezte, hogy mi lenne, ha mi meghalnánk? És ecsetelte hogyan...
A halál fogalmával találkozott. Hiszen nem egy temetés volt már a két gyülekezetben, amire látott készülni. És nem ódzkodtunk elmesélni, hogy hova megyünk, miért és mit teszünk. Láttuk is eljátszani a homokozóban, ahogy temet, és ez így rendjén is volt. De mi lesz, ha mi meghalunk? És megválaszolta: az baj. Nagy baj. Majd angyali szemekkel rám nézett, átölelt és elaludt.
Nem tudtam szólni. Csak öleltem nagyon, nagyon szorosan. És köszöntem az együtt megélt időket. Így nem hasított belém az elmúlás még akkor sem, amikor azt a két embert szakította ki az életemből, akiket a legjobban szerettem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése