2010. 06. 04 Zúgnak a harangok Székely Kinga-Réka
Minden harangzúgás összeköt az örökélettel. Tompán vagy sikítva, ércesen tört hanggal vagy lágy kongatással szóljon a harang, ölelésre, kapaszkodásra késztet. Átremeg, átsüvölt, áthörög, átömlik hegyen, bércen, völgyön. A holtakat előráncigálja, a nemzedékeket sorba állítja, az eljövendőket fényesen megvillantja.
Ma mindannyiunk háta mögött feltápászkodnak a vesztett csatákra feláldozott apák, nagyapák, dédapák. A jók és a rosszak egyaránt minket tartanak a megérdemelt igaz utódnak. Ma fájdalmasabban gondolok apámra, kinek nem volt elég ereje a hitetlenek túlnyomó többségét hitre indítani. Ma fájdalmasabban gondolok nagyapámra és dédnagyapámra, akik addig építették a Magyar Állami Vasutat, ameddig CFR lett belőle, s a sok Zsigmondból is valami más. A harasztosi Túrós Gyula nagyapám is jobban fáj ma, mert harminchárom évesen visszadta lelkét Teremtőjének, s neve a papírokon Iuliu lett. És fájnak a mindig robotoló anyák, akik soha nem engedhetik meg maguknak a vakmerőség luxusát, mert élni kell, és éltetni kell a folytatódó életet.
Tizenéves koromban óriási rejtély volt számomra, hogy hová tűnt a múlt. Hol szakadt meg? Egy-egy kobátfalvi házban ugyanis láttam még olyan fotográfiákat, ahol a fess fiatalember a Magyar Királyi Ezred valamilyen katonája, aztán ott van mellette a következő nemzedék, az akkori tulajdonos mint a PCR kitüntetett élmunkása. Olyan groteszkül hatottak rám az ilyen összeállítások, mint a sokat használt fakanalak, melyeknek fenti része ép és tiszta, a fazékban szolgáló része égett és hasadt. Pedig egy egységet alkotnak.
Hamarosan rájöttem arra, hogy a múlt nem tűnt el, csak mi nem látjuk, mert annyira égett és hasadt lett tudatunk. Az ősök nem menekültek el tőlünk, mi akarjuk őket letagadni. A harangok ma azt az örökérvényű igazságot zúgják, hogy a múltat nem kell letagadni, az ősök bennünk vannak, mint ahogy a következő nemzedékek is. Csak a fájdalmat kell elfelejteni. A szülő anya is elfelejti a szülés fájdalmait, mert annyi gyönyörűséggel tölti el lelkét és egész életét a megszületett gyermek. A mi maszületett gyermekünk a szabadság.
A harangok, pont azért mert összekötnek az örökélettel, a jövendőért is szólnak ma. A reménységet lövellik életünkbe. Bennünk és általunk kell gyarapodást hozzon és lásson a nemzet. Minden harangkondulás szívünket akarja megtölteni reménységgel és bátorsággal. Felelj rá elhatározásaiddal! Ne gyűlölködő szavakkal, ne gonosz indulatokkal, ne másokat átkozva. Inkább magadat és szeretteidet biztatva: fogadjuk az életet. Vállaljuk a gyarapodást. Vállaljuk a hitet, a tudást, a műveltséget. Vállaljuk az építkezést. A pénzcsinálást. Mindent ami a virágba szökkenő élethez kell. Vállaljunk mindent, mi nem száll szembe a teremtő Istennel.
Igen, erőltetem magam, hogy a történelem sok keserűségét lenyeljem. Fintorokat is vágok hozzá, sőt az is meglehet, hogy jobban esne valami észbontóan kihívót csinálni, mint mondjuk az egyik dédnagyapám, aki a családi legenda szerint Köblösről bevágtatott egy fehér ménen Kolozsvárra, egyenesen a New York kávéházba, lovastúl, mert kávézhatnékja volt, vagy legalábbis meg akarta mutatni a vesztett háború végén, hogy ő még mindig azt csinál, amit akar.
Ma azonban úgy érzem, hogy nem elpazarolni, hanem gyűjteni kell az erőt, és a csendes építéssel kell benépesíteni a jövendőt. Zúgjatok, harangok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése