Lakatos Csilla: Áldás

Áldás Lakatos Csilla

Bevallom, szeretem azt, ahogyan mi, unitáriusok köszöntjük egymást: Isten áldja/áldjon meg!

Valahányszor így köszöntök, s köszöntenek, az az érzésem támad, jó helyre, haza érkeztem, s ez újra meg újra békességet fakaszt bennem és körülöttem.

Isten áldását megtapasztalni, ez a legcsodálatosabb, ami földi életutunkon adódhat. Áldássá lenni felebarátunk, közösségünk számára, ez a legtöbb, amire ember vágyhat. Teremtésünk pillanatától Isten áldásának, erejének hordozóivá lettünk, s feladatunk azt szétosztani, továbbadni, bármerre is járnánk.
Amikor áldást kérünk, a legtöbbet kérjük embertársunk számára.

Az áldás: erősítés, biztatás életünk kezdetén és fordulópontján, nagy események idején, új életszakaszba lépéskor, döntések előtt és életutunk végén. Bátorítás, hogy Isten szeret és elfogad minket, megbocsát nekünk, életet ad és megtart – a halálon túl is.

Az áldás: vigasztalás. Kapaszkodó bizonytalan, erőtlen lépéseinknél, próbák idején, csüggedések óráján. Kinyújtott kéz, amikor elnyel a sötétség és feltárul a mélység. Csodálatos megtapasztalása annak, hogy Isten ilyenkor is velünk van, körülfog, oltalmaz.

Az áldás: megbékélés egy helyzettel, állapottal, amin nem tudunk változtatni. S közben abban való töretlen hit, hogy ha eljön az ideje, Isten maga megadja a változást. Megbékélés önmagunkkal, s azzal, hogy létezik beteljesült élet beteljesületlen vágyak ellenére is.

Áldás: végső soron általa lesz értelme, távlata emberi létünknek, az Istenben zajló életek, s vele együtt valóság a békesség és az öröm.

Mi ezt kérjük, valahányszor egymást köszöntjük.