Czire Szabolcs: Magadat velem?

2010. 06. 07 Magadat velem? Czire Szabolcs

Nehéz megmondani, hogy miért, de az emberek nem ugyanúgy ismernek minket: nem ugyanannak, nem ugyanolyannak. Ennek megfelelően, mi sem ugyanúgy viselkedünk velük. Akik felénk pozitív elvárásokat táplálnak, mert olyannak ismernek, azok társaságában könnyebben tudunk önnön elvárásainkhoz is közelebb kerülni. Inkább tudunk olyanok lenni, amilyennek szeretjük, hogy legyünk. Azokkal vagyunk szívesen, akik mellett „jól érezzük” magunkat. Azokat szeretjük, akik mellett önmagunkat (is) szeretni tudjuk: Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled – mondja ki az érzést helyettünk József Attila (Gyermekké tettél, 1936).

Gyakran halljuk valakiről: olyan jó (belevaló, klassz) ember lenne, ha egy megfelelő társat kapott volna. De így… Mondták már rólunk is, jutott a fülünkbe, hogy olyan más (belevaló, klassz) emberek lennénk, ha megfelelő társat kaptunk volna? (Ha igen, jól esett az önigazolás, az önsajnálat?)

A mai 3 percben azt kérem, fordítsuk meg a tükröt!

Vajon mi van a társunkkal? Belevalóbb, klasszabb ember lenne egy másik ember oldalán?

Vagy kérdezzünk általánosabban: a körülöttünk élők jobbak és többek lesznek a velünk való kapcsolatuk által? Hogyan hatunk a körülöttünk levőkre: elvárásaink, jelzéseink serkentik vagy törpítik őket? Akivel az imént szóba álltam (egyáltalán megtettem?), olyan-jó-élni érzéssel vagy terheltebben távozott?

Vagy kérdezzünk józsefattilásan: a társam, a hitvesem olyan lett mellettem, aki szereti önmagában azt az embert, aki velem/mellettem lett? Azt az életet, amelyet mellettem/velem él?

Ha anyagias, jutott eszembe, hogy vannak olyanok, akik nagylelkűnek ismerik? Ha apró dolgokért is veszekszik, tudok arról, hogy volt, amikor kifejezetten könnyed és játékos volt? Ha szavaimban hajlamos mindig bántást vélni, emlékszem még arra, amikor derűs volt? Ha önmagát adta föl azért, hogy velem maradhasson, tulajdonképpen kivel élek?

Végső soron: vajon meg tudnám szeretni most őt? Bele tudnék szeretni abba az emberbe, akivé mellettem lett? Amivé velem vált…

Mikor kérdeztem meg utoljára, hogy miként szerethetem jobban? S ha megkérdezném, mit válaszolnék?

Látja-e még bennem, hogy látom még benne a gyönyörűt…?