2010. július 25., vasárnap

Székely Kinga Réka: Egy igazi másság, avagy világnézetek összeakaszkodása

2010. 07. 25. Egy igazi másság, avagy világnézetek összeakaszkodása Székely Kinga Réka

Nemzetközi unitárius konferencián voltam. Helyesebben unitárius-univerzalista konferencián voltam, ugyanis 1961-ben az Amerikai Egyesült Államokban a fent nevezett két felekezet egyesült, s azóta ez a kettős név a helyes megnevezés. Közös eszmei, vallási örökségünk a lelkiismereti szabadság, a hitbeli tolerancia, a másság tisztelete, avagy elfogadása. A mi európai unitárius nyitottságunk nyilván nem tart lépést az Egyesült Államokban tomboló nyitottsággal, de nincs is erre szükség – mondom én –, mert méreteiben és összetevőiben két különböző társadalomban élünk. A látszólag különböző életformáink mögött azonban nagyon hasonlítunk egymáshoz. Jóformán egyet akarunk: szabad szellemiséget, anyagi jólétet, megértő, támogató közösséget, boldog családot, tiszta környezetet, demokratikus elveken alapuló társadalmat.

Volt már kultúrsokkos nemzetközi konferenciában részem, amikor az egyiptomi muzulmán résztvevő észérvekkel elmagyarázta, hogy mitől jó és Istennek tetsző a poligámia. Nyilván nem jutottuk közös nebezőre. Azt hittem, hogy már több sokkot nem kaphatok egy ilyen jóindulatú konferencián, és lám nem így történt.

A foci világbajnokság végső mérkőzését igyekeztünk megnézni a hollandiai kisváros főterén, ahol mindenki narancssárgában tombolt a nagy győzelem reményében. Nigériai konferenciás társammal baktattunk a tér felé, közben ismerkedtünk.

Amikor tudom, hogy tudatlan vagyok el-elengedem a fülem mellett a mondatokat, mert ki tudja értem-e vagy sem, miről is van szó. Együttérző képet vágva szoktam ilyenkor bólogatni, majd csak kisül a végén, hogy jól értettem-e amit mondtak, tudom-e miről van szó, vagy vészesen közeledik a nagy lebőgés. Nos, a beszélgetés folyamán elértünk a család nevezetű témához. Van-e családja? Néha ez az ártatlannak tűnő kérdés is tud hajmeresztő lenni. Nincs, mert elváltak, nincs, mert meghaltak mérgezésben, balesetben, gyógyíthatatlan betegségben, nincs, mert zárt osztályon van a házastárs, nincs, mert mindig mindenki elhagyta. Ilyenkor megvilágosodok, megértem, hogy Isten csakis engem küldött erre a helyre, hogy kérdezzek és meghallgassak. Nem tagadom, hogy néha átvillan az agyamon, de jó volna egy kis könnyű beszélgetés, sörözés, kacagás, bambulás, de tudom, mert én magam is gyakorolva tapasztaltam, hogy hatalmas segítség a zsákutcába jutott embernek egy társ, aki idegenül meghallgat, megkönyörül és szívébe fogad. Legfőképp ezért jók és hasznosak a konferenciák. Az itthon féltve-szégyenkezve rejtegetett fájdalmat kimondani, elmondani, elsírni.

Semmi nehéznek tűnő válasz nem érkezett sétáló társamtól. Van felesége, öt gyermeke, kettőnek a fényképe meg is van, kölcsönösen megnéztük egymás gyermekeinek a fényképeit.

A nyáron nősülni akarok, mondja sétáló társam. Na, gondoltam, itt kezdődik a nem értem, de bólogatok-felvonás, de türelem, messze még a tér, addig csak megtudom, hogy most akkor van-e felesége és él-e, és egészséges-e, vagy esetleg másról tárgyaltunk.

Szóval akkor ismételjünk, mondom: él a feleséged? Igen, szólt a válasz. El akarsz válni? Nem a válasz. Meg akarsz nősülni? Igen a válasz.

De hát akkor én mit nem értek? Minek kell neked két feleség?

Kettő? – néz rám a tag. Nem, öt. Nálunk öt feleséget tarthat, aki tud.

Süketelésem tovább folytatom. Nigéria muzulmán vagy keresztény ország?

Hát persze, hogy keresztény, vágja rá büszkén a társam. És azt is megtudom, hogy 1917 óta van úgynevezett unitárius egyház, avagy közösség, és hogy az unitárius hit a legtisztább és legvilágosabb az egész keresztény vallási társaság között.

Jó volt találni egy karosszéket és leülni a kisváros terén. Jó volt nézni a győzni akaró holland atyafiakat, és jó volt meginni egy pohár helyi hideg sört.

A kultúra nagy tortúra. Megérteni, elfogadni mások kultúráját felér egy mazochista foglalkozással.

Azóta is csilingel a kérdés a fejemben: el kell fogadjam ezt a más kultúrát, ami mellesleg az én kultúrám egyik összetevőjének a nevét is viseli vagy sem? Szeressem felebarátomat, mint önmagamat?

Aki mindig mást szeret, az csak önmagát szereti – adnám a bölcs tanácsot konferenciás társamnak, de érzem, hasztalan vergődés. Én sem fogok már ezentúl csakis hórát járni, azért hogy elfogadjanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése