2010. július 7., szerda

Lázár Levente: Halálos iramban is...

2010. 06. 03 Halálos iramban is... Lázár Levente

Sebesség, száguldás, adrenalin. Ez az egyik jellemzője, hozadéka a kitavaszodásnak. A Balavásár–Szováta országút ilyenkor megtelik zümmögő, dübörgő kétkerekű csodákkal. A csoda viszont az, hogy még nem volt életbevágó baleset – hála Istennek. Viszont megtanít imádkozni. Még jó pár kilométerre vannak Csókfalvától, mikor hallani a felpörgetett motor dübörgő hangját, az összegyülemlett lóerők nyers energiarobbanását. Még pár pillanat és itt lesz a kapunk előtt – a másodperc töredéknyi részére... – Jaj, Istenem ne engedj senkit a kanyar utáni átjáró közelébe... Elzümmög a kapu előtt, térdével csikot húz a kanyarba, és már dübörög is tovább. – Hála Istennek nem volt senki az úton...

Az elmúlt héten volt szerencsém elkísérni egyik atyánkfiát a Hungaroringen megszervezett gyorsasági motoros versenyre. Nem nyílt verseny volt, tehát nem kellett a közönség tumultusán átverekednünk magunkat. Csak a fiam volt, én meg persze a versenyzők. Dübörögnek a verseny céljára kialakított motorok, edzés, időmérés, verseny. A versenyzők szerint a start a legfontosabb, majd csak azután következik a cél, ami pedig közötte van az az élmény. Nincs nyeremény, nincs bajnokság, nincs „verekedés” – ez csak egy hétvége az élménynek. Mégis a maximumot nyújtják. Van, akinek teljesen ellátott a boxutcája – szerelők, próbapadok, pótmotorok. Vannak, akik egy személyben szerelők és versenyzők. Ezért nem egyformák az esélyek – de minek is kellenek az esélyek? Hiszen mindenki csak azért, és csakis azért van ott, hogy ne az országúton, átjárók között, autók és emberek kerülgetése közben keljen kiélje a motor adta varázslatot, hanem biztonságos pályán, csakis saját életéért felelős körülmények között élhessen pár percet a sebesség, a száguldás, az adrenalin tengerében.

Kezdődik a verseny – La Mans start: a versenyzők a pálya egyik felén, a motorok a másikon. Oda kell szaladni, felpattanni rá, beindítani és rajt. Mindenki izgatott, figyelik, mikor vált a piros lámpa zöldre...

Végignézek egy pillanatra a versenyzők során: némelyikük az égre néz egy pillanatra, a másik futásra készen, de összetett kezekkel, a harmadik… csak rám néz és bólint. Nem látom arcát, de érzem, szívvel imádkozik: Istenem segíts!

Egy óra múlva elered az eső. A versenynek vége.... Bosszúság, hiányérzet ..., vagy segített az Isten?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése