Néha az idő megáll Demeter Erika
Közel 12 éve figyelek egy idős furcsa nőt, aki mindig az úton van. Tanyán lakik, jó pár kilométerre a településektől, valószínűleg nem egyedül, mert a 12 év alatt háromszor láttam vele egy ugyanolyan furcsa férfit is. Amiért furcsa volt számomra, az az, hogy nagyon sokat gyalogol, pusztán a mindennapi kenyérért. Főúton gyalogol, néha az autók megállnak neki, de ő sohasem ül fel. Tízen felüli kilométereket gyalogol a kenyérért. Ez alatt az idő alatt egyszer láttam ülve. Húsvét harmadnapján. Talán elfáradt, talán ő így ünnepel, ki tudja? Ült egy útszéli fa alatt és csendesen nézelődött, ölében kenyérrel. A falu között is láttam, fogadja a köszönést, de igazából nem beszélget senkivel. Talán megszokta a magányt, vagy a természetet közelebb érzi magához, mint az embert. Azt is hallottam róla, hogy az odavetődött embereknek ételt ad a sajátjából. Nem kérdezi hol jár, és hová megy, csak az embert látja és azt, hogy mindenkinek szüksége van a mindennapi kenyérre. Az teszi furcsává és szokatlanná számomra, hogy amikor körülöttünk minden felgyorsult és még mindig gyorsulóban van, akkor van egy asszony (talán több is) akinél ez huszadrangú kérdés. Hány kilométert gyalogol? – ha nem is minden nap, de minden második nap biztos. Mennyi idő és energia egy kenyérért! Ezzel szemben mit tesz a civilizáció gyermeke? Kiküldi a gyermeket a legközelebbi boltba kenyérért! Jó néha rácsodálkozni azokra, akiknél megállt az idő. Jó néha megállni és figyelni az útra. Sokszor annyira koncentrálunk a célra, hogy nem vesszük észre mennyi szép dolog mellett elhaladunk az úton. Valahányszor egy-egy kitűzött célt elérek, mindig olyan érzésem támad, mint amikor még diákkoromban sikerrel letettem egy vizsgát és rámtelepedett egy rossz hiányérzet. Valami olyan, hogy most mit tegyek? S akkor kitűztem magam elé egy új célt, és újra hajtottam a mókuskerekem. Nemrég egy nagyszerű filmet láttam, melyben az öreg bölcs tanítja a fiatalt. Kirándulásra hívja, melyet a fiatal nagy lelkesedéssel vár, sokat készül rá. Amikor elindulnak minden olyan ígéretes és sejtelmes. Három órát gyalogolnak, amikor felérnek a domb tetejére, és az öreg bölcs kijelenti, hogy „Itt vagyunk, megérkeztünk!”. Erre a fiatal „De hiszen itt nincs semmi!” Sok idő eltelik, mire megérti, hogy nem a cél, hanem az út a fontos. Kedves olvasó! Néha állj meg, és nézz szét az utadon! Szemlélődj, de ne a távolba, csak úgy a melletted zajló életre nézz! Nézd meg a semmit, ami körülvesz, s ami a boldogságod. Állítsd meg az időt és érezd a pillanatot! Ülj le az útmenti fák tövébe, s érezd a mindennapi kenyér illatát, melegét öledben. Ugye, hogy szép a világ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése