2010. július 7., szerda

Csáki Levente: Bevásárlás közben

2010. 04. 20 Bevásárlás közben Csáki Levente

Pénteken, bevásárlás közben lettem figyelmes két idősödő asszony beszélgetésére. Az egyik heves panaszkodás között mesélte legutóbbi esetét lányával, akiről úgy érzi, hogy nem szereti, pedig „fél vagyonát” ráköltötte, s lám ez a hála!

Ismerős érzés. Bevallom, gyakran éreztem hasonlót valahányszor jót tettem valakivel, s nem a várt „eredményt” kaptam. Hányszor bosszankodtam hálátlan koldusok, pimasz cigányok, akár hozzám közelállók, szeretetemet nem kellő mértékben viszonzók miatt?!

„Szerető embernek lenni egészen mást jelent, mint jótét léleknek lenni…” – mondta egyszer Udvarhelyen egy jezsuita ismerős. A „jótét lelkek” csupán használnak másokat azért, hogy bemutathassák rajtuk erényeiket, amelyeket pontosan számon is tartanak. A szerető ember gondoskodása, figyelme önmagáról a másikra helyeződik. Önvizsgálatot tartva, gyakran érzem magam „jótét léleknek”, bár nagyon szeretnék szeretni.

Érzem a kettő közötti különbséget, hát hogyne érezném! Hasonlatos az élet színpadi bemutatása és az élet szeretetben való megélése közti különbséghez. Az igazi szeretetet nem lehet bemutatni, megvásárolni, beváltani, csak őszintén megélni… leginkább akkor, ha éppen a gyermekedről van szó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése